Cadmus fordítás Cadmus

Ezer fölé emelkedett a kolerajárványban meghaltak száma

2017. 06. 21.

Ezeregyszáznegyvenhatra emelkedett a kolerajárványban meghaltak száma Jemenben, a koleragyanús esetek száma pedig megközelíti a 167 ezret – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A betegség április végén kezdett terjedni a háború sújtotta országban, és mára – alig hét hét leforgása alatt – Jemen 23 kormányzósága közül 20-ban elterjedt.

A WHO májusban arra figyelmeztetett, hogy fél éven belül a kolerás megbetegedések száma elérheti a háromszázezret.

Jement a teljes összeomlás fenyegeti, ha folytatódik a háború. A teljes lakosság kétharmada, mintegy 19 millió ember humanitárius segélyre és oltalomra szorul. Mintegy 10,3 millió embert éhínség fenyeget, és 14,5 millióan nem jutnak hozzá ivóvízhez sem. Jelenleg az ország kórházainak kevesebb mint 45 százaléka tudja ellátni a betegeket, de még a működőknél is súlyos gondok vannak, nincs elég gyógyszer, orvosi műszer és orvos sem.

Az Arab-félsziget déli csücskén fekvő országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. 2015 márciusa óta a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légierővel segíti a kormányt. A légi hadjárat tovább súlyosbította a válságot az országban, amely már a háború előtt is importálta a legfontosabb árucikkek javát.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑