Cadmus fordítás Cadmus

Felfüggesztették Aleppo ostromát

2016. 12. 08.

A legfrissebb hírek szerint a szíriai hadsereg felfüggeszti a Kelet-Aleppot érintő hadműveleteket – írja a BBC. Ezt csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette be. A harcok beszüntetésével lehetőség nyílik arra, hogy a háborús övezetben rekedt civileket kimenekítsék. Becslések szerint 8 ezer lakosról van szó.

Korábban az orosz és amerikai hírforrások arra hívták fel a figyelmet, hogy Washington és Moszkva az utóbbi napokban folyamatosan egyeztet arról, hogy megteremtsék a civilek kimenekítésének és az ENSZ-segélyek eljuttatásának a feltételeit – írja az MTI.

A Reuters brit hírügynökség korábbi közlése szerint egy ilyen egyezmény létrejöttének az esélye meglehetősen csekély.

Jan Egeland, az ENSZ szíriai különmegbízottjának humanitárius tanácsadója csütörtökön azt mondta, hogy Moszkva és Washington egymással ellentétes álláspontokat képviselnek a kelet-aleppói evakuáció tekintetében.

Tavfik Samaá, a Szíriai Mentő- és Segélyszervezetek Szövetségének (UOSSM) képviselője tudatta: 1500 embernek van szüksége egészségügyi evakuációra, ugyanakkor ezt csak nemzetközi felügyelet alatt lehet végrehajtani, nehogy ezeket az orvosi ellátásra szoruló embereket „kivégezzék vagy eltérítsék a kórházba menet”.

A szíriai kormányerők szerdán elfoglalták Aleppo óvárosát, visszafoglalva az iszlamiták 2012 óta ellenőrzött területeinek a háromnegyedét. A kormányerők megállíthatatlannak tűnő előrenyomulása nyomán a kelet-aleppoi terroristacsoportok szerdán közölték, hogy a lakosság kimenekítése és a sebesültek ellátása érdekében azonnali ötnapos tűzszünetet követelnek.

Továbbá azt szeretnék, ha a város jövőjéről tárgyalások kezdődnének a konfliktusban érintett valamennyi fél részvételével. A szíriai kormány szerint az iszlamisták a tűzszünetet a csapataik átrendeésére használnák fel, a civil lakosságot idáig is élő pajzsként használták fel.

Az iszlamisták azonban nem jelezték, hogy Moszkva és Damaszkusz követelésének megfelelően el akarnák hagyni a még ellenőrzésük alatt lévő negyedeket.

A szíriai külügyminisztérium kedden kiadott nyilatkozatában azonban leszögezte: a damaszkuszi kormány nem hajlandó semmilyen tűzszünetet kötni Alepporól, ha nem hagyja el a várost az összes iszlamista.

Orientalista.hu – (MNO, BBC, MTI nyomán)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑