Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Felmentették Mubarakot

2017. 03. 02.

Ártatlannak minősítette az egyiptomi semmitőszék csütörtökön hozott jogerős ítéletében Hoszni Mubarak volt elnököt, akit bűnrészességgel vádoltak a mintegy 30 éves hatalmának megdöntését eredményező, 2011-es Tahrír téri tüntetések több száz résztvevőjének erőszakos halálában.

A Reuters brit hírügynökség szerint a döntés a volt egyiptomi államfő szabadon bocsátását eredményezheti.

A csütörtöki egész napos meghallgatást követően Ahmed Abdel-Kávi bíró kihirdette: “A törvényszék ártatlannak találta a vádlottat”.
Az al-Ahram című hírportál szerint a volt elnök meghallgatásán ártatlanságát bizonygatta, és tagadta azokat a vádakat, amelyekről a bíróság kérdezte őt.

A bíróság elutasította az áldozatok ügyvédeinek kérvényeit az üggyel kapcsolatos polgári eljárások újrafelvételére is, így a mostani döntéssel – az egyiptomi törvények értelmében – végleg lezárultak a fellebbezési és perújítási lehetőségek.

A 88 éves Mubarakot azzal vádolták, hogy felelős több mint 800 aktivista haláláért, akik a 2011-es tüntetések alatt vesztették életüket.
2012-ben Mubarakot életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a tüntetők halála miatt. Egy fellebbviteli bíróság azonban új eljárást rendelt el, amelyben ejtették a vádat. Az egyiptomi semmítőszék később mégis az ügy újratárgyalása mellett döntött. A mostani fellebbezési eljárás eredetileg 2015 novemberében indult volna, de az idős Mubarak egészségügyi állapota, valamint biztonsági okok miatt azt több alkalommal is el kellett halasztani. Értesülések szerint a volt államfő súlyos betegségben szenved, és már hosszú ideje egy kairói katonai kórházban ápolják.

Mubarakra és két fiára 2015 májusában egy egyiptomi bíróság az elnöki paloták pereként emlegetett eljárásban az elnökségi költségvetés elsikkasztása miatt szabott ki három-három éves börtönbüntetést. Az ítéletet tavaly megerősítette a fellebbviteli bíróság. A volt elnök és két fia már letöltötte ezt a büntetést.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑