Cadmus fordítás Cadmus

Felszabadult Kelet-Bengázi

2017. 07. 06.

Több éven át tartó harcok árán végre sikerült felszabadítani a líbiai Bengázi keleti felét – jelentette a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA).

A szélsőségesek a Kadhafi 2011-es bukása óta uralkodó politikai káoszt és bizonytalanságot használták ki, úgy terjeszkedtek – ennek azonban, ahogy a Tripoli által el nem ismert hadsereg parancsnoka fogalmazott, most vége.

– A mai nappal új korszak kezdődik Bengázi életében, a biztonság, a béke, a harmónia, az épülés, a visszatérés időszaka, az elnyomás, az igazságtalanság, a félelem és a terror kora véget ért – mondta Khalifa Haftar.

Az országban hat év telt el Moammer el-Kadhafi 42 éves uralmának végét jelentő háború kezdete óta: a megosztott és meggyengült észak-afrikai ország polgárai gyakorlatilag elvesztették egy normális belpolitikai élet kialakulásába és a jogállam létrejöttébe vetett reményüket.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑