2017. 10. 21.

Feltételezett terroristát fogott el a görög rendőrség



A görög hatóságok azt közölték csütörtökön, hogy elfogtak egy 32 éves szíriai állampolgárt, aki akkor került látókörükbe, amikor felesége két hónappal ezelőtt családon belüli erőszak miatt feljelentette, és azt állította róla, hogy az Iszlám Állam tagja. A férfi mobilján ezt alátámasztó adatokat, felvételeket – például kivégzésekről készült videókat – és képeket találtak a rendőrök.

A görög rendőrség csütörtökön elfogott egy 32 éves szíriai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja – közölték a helyi hatóságok pénteken.

A férfi mobilján ezt alátámasztó adatokat, felvételeket – például kivégzésekről készült videókat – és képeket találtak. A görög média szerint a férfi beismerte, hogy a szélsőségesekhez tartozik, és Észak-Európába készült.

A férfi a gyanú szerint 2016 júniusában illegális úton érkezett Lérosz szigetére feleségével és két kiskorú gyermekével. A család több görögországi menekülttáborban is élt az elmúlt időszakban.

A feltételezett terrorista akkor került a rendőrség látókörébe, amikor felesége két hónappal ezelőtt családon belüli erőszak miatt feljelentette, és azt állította, hogy az Iszlám Állam tagja.

Ettől kezdve figyeltették a férfit, míg csütörtökön végül őrizetbe vették, amikor menedékkérelme miatt megjelent a hatóságok előtt.

A szíriait még a nap folyamán bíróság elé állítják az észak-görögországi Alexandrupoliszban.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , ,






Back to Top ↑