Cadmus fordítás Cadmus

Folytatódik az izraeli-török diplomáciai pofozkodás

2018. 05. 17.

A diplomáciában szokatlan módon az izraeli külügyminisztérium tegnap sajtónyilvános eseménnyé tette a helyettes török nagykövet Izraelbe érkezését. A szaktárca azért trombitálta össze az újságírókat filmezési céllal, hogy elégtételt vegyen a miatt a szerinte megalázó eljárás miatt, ahogy Eitan Na’ehnek, Izrael törökországi nagykövetének távoznia kellett Ankarából.

A két ország kölcsönösen hazaküldte, illetve visszahívta misszióvezetőit, miután Recep Tayyip Erdogan török államfő népirtásnak nevezte az izraeli hadsereg Gázában tiltakozó palesztinok körében véghezvitt vérengzését. Na’ehnek tegnap reggeli távozásakor kamerák kereszttüzében szigorú biztonsági ellenőrzésen kellett átesnie a repülőtéren, még a cipőjét is levetették vele.

A KNESZET AZ 1915-ÖS ÖRMÉNY NÉPIRTÁS ELISMERÉSÉVEL SZÚRNA ODA ANKARÁNAK

Izrael a népirtási vádat sem akarja megválaszolatlanul hagyni. Tegnap a kneszet két tagja – Icik Smuli a Cionista Unió és Amir Ohana a Likud képviseletében – bejelentette: javaslatot terjeszt be annak érdekében, hogy a törvényhozás hivatalosan is népirtásnak minősítse másfél millió örmény Oszmán Birodalom általi lemészárlását 1915-ben.

Ha a kneszet megszavazza az indítványt, Izrael lesz a 30. ország, amely ily módon ítéli el a tettet. A törvényhozás már régóta sürgeti az örmény népirtás elismerését, ám a zsidó állam eddig kerülte ezt a lépést, különösen, hogy két éve sikerült újból helyreállítani a teljes körű diplomáciai kapcsolatokat – írja a The Jerusalem Post.

Izrael tegnap azt is közölte, hogy a hadsereg 53 tonna segélyszállítmányt és orvosi ellátmányt juttatott el a Gázai övezetbe, ahol az izraeli katonák határon át leadott lövései hétfőn közel hatvan palesztin tüntető halálát okozták. A hadsereg teherautói azután juttatták célba a szállítmányt, hogy kiderült, a Gázai övezet egészségügyi intézményei nem képesek megfelelően ellátni az izraeli katonák által megsebesített több ezer embert.

Az egyik izraeli tévécsatorna közölte, Katar közvetítésének köszönhetően kedden csak jóval kisebb tüntetések voltak az övezetben. A hétfő éjjel lezajlott titkos megbeszélésen Izrael, Egyiptom és a palesztin övezetet irányító Hamász szervezet is feszültség­enyhítő lépéseket ígért, s ennek eredménye volt a tüntetések jelentős mérséklődése. A Hamász lebontotta a tüntetésekhez felállított sátrainak nagy részét, s csak néhány száz palesztin tüntetett a határvonalnál.

Magyar Idők – Mártonffy Attila

 

Megosztom:

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑