Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Gyerekek kivégzésével fenyeget az Iszlám Állam

2017. 02. 01.

Körülbelül 350 ezer tengődik háborús körülmények között Moszulban. Az iraki város civil lakossága folyamatos életveszélyben van: aki menekülni próbál, kivégzik. A szűk területen összezsúfolódott tömegben a terrorszervezet fegyveresei elleni támadások is sok civil áldozatot szednek.

Ahogy az Iszlám Állam egyre inkább Moszul nyugati felébe szorul, a civilek is egyre jobban összezsúfolódnak a város szűk utcáin. A városban maradt mintegy egymillió ember háromnegyedéhez nem jutnak el a segélyszállítmányok, nem jutnak elegendő élelemhez, folyó vízhez és gyógyszerhez.

A Moszulba vezető utak hónapok óta le vannak zárva, a város két felét összekötő hidakat pedig lerombolták – az Iszlám Állam által ellenőrzött területekről nem könnyű a menekvés.

Egy, a város keleti felén élő orvos szerint a családja a terroristák által megszállt kerületek egyikében rekedt, és bár sikerült felvennie velük a kapcsolatot, nem tudnak elmenekülni: félnek az Iszlám Állam embereitől, ugyanis a szemük láttára végeztek ki egy szökni próbáló kilenctagú családot.

Moszul ostromának eddigi áldozatainak körülbelül a fele civil, de félő, hogy ez az arány tovább fog romlani. A segélyszervezetek tájékoztatása szerint a város keleti felében sokan éheznek. Maurizio Crivallero, egy gyermekmentő alapítvány iraki igazgatója szerint legalább két évre lesz szükség az Iszlám Állam kiűzése után, míg többé-kevésbé helyreállíthatják a normális életkörülményeket Moszulban.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑