Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Gyerekterrorista akart lecsapni a karácsonyi vásárra

2016. 12. 16.

Robbantásra készült a ludwigshafeni karácsonyi vásárban egy 12 éves fiú igazságügyi és biztonsági források szerint, és tettét csak az hiúsította meg, hogy a házilag készített pokolgép nem lépett működésbe – adta hírül a Focus című német hetilap pénteken megjelent számában.

A november 26-án tervezett bűncselekmény hátteréről és a felhasznált vegyi anyagok veszélyességéről nincsenek pontos ismeretek.

A támadásra készülő, iraki gyökerekkel rendelkező fiú 2004-ben született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben.

A nyomozók úgy vélik, hogy az “erőteljes vallási radikalizálódáson átesett” fiút az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egy ismeretlen tagja bujtotta fel vagy utasította a tett elkövetésére, egyes beszámolók szerint azt tervezte, hogy Szíriába utazik, és belép a terrorszervezet soraiba. Nem a karácsonyi vásárra tervezett merénylet volt az első alkalom, amikor bombát próbált építeni: november végén már megkísérelt egy robbantást, de a szerkezet nem lépett működésbe.

A terroristapalánta következő alkalommal december ötödikén próbálkozott robbantással, de a bomba szerencsére ezúttal sem robbant fel. A fiú a hibás bombát a bozótban próbálta elrejteni, de egy járókelőnek gyanús lett a csomag, és riasztotta a rendőrséget és a tűzszerészeket.

A veszélyesen robbanékony elegy egy részét szakértők felügyelete mellett felrobbantották – írta a lap. A tűzszerészek jelentése szerint a tűzijátékokból és egyéb pirotechnikai eszközökből kinyert anyag veszélyesen gyúlélkony volt, de nem lett volna alkalmas arra, hogy robbantást hajtsanak végre vele. A fiú szögekkel, anyacsavarokkal és üvegszilánkokkal vette körbe az anyagot.

A Focus tudomása szerint a karlsruhei ügyészség “állam elleni súlyos bűncselekmény” gyanúja miatt nyomoz, azonban a gyanúsított kiskorúsága miatt az eljárást valószínűleg megszüntetik majd. A rendőrség még a tervezett merénylet napján elfogta a gyereket, azóta egy fiatalkorú bűnelkövetők számára létrehozott javítóintézetben őrzik.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑