Cadmus fordítás Cadmus

Győztek az igenek a török választási biztonság szerint

2017. 04. 17.

A még nem hivatalos eredmény azt mutatja, hogy a török szavazók a vasárnapi referendumon jóváhagyták a Recep Tayyip Erdogan elnök jogköreit jelentősen kiterjesztő alkotmánymódosításokat – erősítette meg az éjjel az ország Legfelsőbb Választási Tanácsa (YSK).

Az „igen” mellett folytatott kampány – a számlálás jelenlegi állása szerint – 1,25 millióval több szavazatot eredményezett, mint a módosításokat elutasítók kampánya, miközben már csak mintegy 600 ezer szavazat összeszámlálása van hátra. Mindez azt jelenti, hogy a módosításokat jóváhagyták – jelentette be ankarai sajtóértekezletén Sadi Güven, a központi választási testület (YSK) elnöke.

Güven újfent elmondta, hogy a beérkezett számos panaszt mérlegelve, a Legfelsőbb Választási Tanács úgy döntött, érvényesnek tekinti azokat a voksokat, amelyeket a testület tisztségviselői által le nem pecsételt szavazólapon adtak le, hacsak nem bizonyítható a csalás ténye.
Az ellenzék állítása szerint az urnák lezárása előtt nem sokkal meghozott döntés kérdésessé teszi a szavazás érvényességét.

Sadi Güven ezzel szemben azt hozta fel, hogy a testület még azelőtt hozta meg döntését, hogy a voksok bekerültek volna a szavazatszámlálás rendszerébe. Emellett a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) és az ellenzék vezető pártjának képviselői szinte minden szavazóhelyiségben jelen voltak, és kézjegyükkel látták el a szavazatszámlálást összesítő jelentéseket.

A Legfelsőbb Választási Tanács elnöke azt mondta, a hivatalos végeredményt várhatóan 11-12 nap múlva teszik közzé.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑