Cadmus fordítás Cadmus

Halálra ítéltek három újságírót Murszi kémperében

2016. 05. 09.

Halálra ítélt három újságírót és további másik három vádlottat egy kairói bíróság abban az ügyben, amiben vádlott Egyiptom első demokratikusan megválasztott, de később elmozdított elnöke, Mohamed Murszi is. Mindannyiuk ellen a vád Egyiptom biztonságának veszélyeztetése azáltal, hogy államtitoknak számító információkat szivárogtatta ki.

Murszit, a mára már betiltott Muszlim Testvériség párt vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy pénzért adott információkat Katarnak. Az ő esetében elhalasztották az ítélethirdetést, a három újságírót pedig távollétükben ítélték halálra.

A halálos ítéleteket Egyiptomban a fő vallási vezető elé terjesztik, de a főmufti véleménye nem kötelező erejű állásfoglalás.

A katari székhelyű arab hírtelevízió, az Al-Jazeera visszautasította a vádakat, miszerint a Murszi kormány a szerkesztőségen keresztül bonyolított volna kémügyleteket Katarral.

Mohamed Murszit két másik különböző perben halálra, illetve életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Egyiptom és Katar között fagyos lett a viszony azt követően, hogy Murszit letartóztatta a hadsereg a 2013-as tüntetéshullám után. A volt elnök saját börtönében raboskodik, júniusra halasztották a jelenlegi eljárás lezárását.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

,




Back to Top ↑