Cadmus fordítás Cadmus

Halálsoron lévő dzsihadisták vallomásait sugározzák az iraki tv-ben (videó)

2018. 02. 07.

Újszerű koncepcióval rukkolt elő egy iraki televíziós csatorna: kivégzésre váró iszlamista harcosok vallomásait sugározzák a nézőknek, elrettentés céljából.

Miután csak tavaly több mint száz elfogott dzsihadistát ítéltek halálra Irakban a hatóságok, egy iraki televíziós csatorna műsorvezetője, Ahmed Hassan azzal az ötlettel állt elő, hogy – az igazságügyi és belügyminisztérium engedélyét követően – rögzítsék a halálsoron várakozó terroristák vallomásait annak érdekében, hogy bárki megtekinthesse azokat a TV-ben.

Hassan elmondása szerint

erre nemcsak elrettentés céljából van szükség, hanem azért is, mert hiába szorítottuk ki az Iszlám Államot szinte teljesen az országból, továbbra is zajlik az ideológiai háború.”

A kivégzésre váró dzsihadisták többsége már bűnbánóan nyilatkozik a kameráknak és részletesen elmeséli, hogy milyen vérengzéseket követett el. A műsorban eközben bejátszások és fényképek kerülnek levetítésre, hogy a nézők minél életszerűbben átéljék a történetek súlyát. Hassan hangsúlyozza, a kivégzésre várakozók semmilyen kompenzációt nem kapnak az államtól együttműködésükért cserébe, mégis sokan elvállalják. A sorozat eddig 150 leadott epizódnál jár.

Orientalista.hu – 888.hu, Express

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑