Cadmus fordítás Cadmus

Hariri szerint a válság lezárásához a Hezbollah semlegességére van szükség

2017. 11. 28.

 

A politikai válság lezárásához arra van szükség, hogy a térség konfliktusaiból kimaradjon és semleges politikát folytasson a Hezbollah libanoni síita szélsőséges mozgalom – hangsúlyozta hétfőn Saad Al-Haríri libanoni kormányfő a CNews francia műsorszórónak adott interjújában.

A kormányfő válságot idézett elő saját országában azzal, hogy november elején váratlanul lemondott tisztségéről Szaúd-Arábiában, és csak hetek múlva tért vissza Bejrútba.

A szunnita politikus azzal fenyegetőzött, hogy véglegesíti Rijádban bejelentett lemondását, ha a Hezbollah nem tartja be a semlegességre tett ígéretét. “Nem akarok olyan politikai pártot a kormányomban, amely arab országokba avatkozik be más arab országok ellen” – mondta Haríri, utalva arra, hogy a Hezbollah részét képezi egységkormányának.

A síita Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának oldalán részt vesz a szíriai háborúban. Az Öböl-menti országokra nagy befolyással bíró Szaúd-Arábia viszont Aszad elmozdítását támogatja. Harírit több szál is Rijádhoz fűzi, ráadásul szaúdi állampolgársága is van.

A libanoni miniszterelnök Szaúd-Arábia térségbeli riválisát, Iránt okolta a Hezbollah tevékenységéért. “Libanonnak nem tudja megoldani az olyan kérdéseket, mint a Hezbollah, amely Irán hibájából Szíriában, Irakban, mindenhol jelen van. Regionális politikai megoldást kell találni” – mondta.

Haríri mindazonáltal elismeréssel is szólt a szélsőséges mozgalomról, úgy fogalmazva, hogy Libanon érdekében pozitívan áll a párbeszédhez. “Tudják, hogy semlegesnek kell maradnunk a térségben” – jelentette ki.

A miniszterelnök közölte: ha az eheti egyeztetések eredményesek, feltehetően némi változtatást hajt végre kormányán belül. Haríri az előrehozott választások elől sem zárkózott el.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑