2018. 03. 21.

Harmincöt évi börtönre ítélhetnek egy amerikai lelkészt Törökországban



Kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádoltak meg egy amerikai lelkészt Törökországban, amiért akár 35 évi börtönre is ítélhetik – jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

Andrew Brunsont azzal vádolják, hogy együttműködött az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hálózatával és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár szervezettel. A hírügynökség szerint a lelkész 15 évet kaphat a Gülen szervezete nevében elkövetett bűnökért, másik 20-at pedig államtitkok politikai és katonai kémkedés céljából történő birtoklásáért.

Az Észak-Karolina szövetségi államból származó Brunson több mint 20 éve él Törökországban. Röviddel az 2016-os elvetélt puccskísérletet követő tömeges letartóztatási hullám idején vették őrizetbe. A lelkész tagadja, hogy bűnös lenne. Az Egyesült Államok a szabadlábra helyezését kérte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte, hogy Brunsont akkor toloncolják ki Törökországból, ha Washington beleegyezik Gülen kiadatásába. A Pennsylvaniában élő Gülen, Erdogan egykori mentora, majd ellenlábasa tagadta, hogy bármi köze lett volna az államcsínyhez. A vádiratot, amelyet a nyugat-törökországi Izmir ügyészei készítették el, a bíróság befogadta. Nem tudni, mikor kezdődik Brunson pere.

Hirado.hu, MTI

, , , , ,






Back to Top ↑