Cadmus fordítás Cadmus

Három francia katona meghalt Maliban

2016. 04. 13.

Egy hatvan járműből álló katonai konvoj élén haladó járműben voltak, amikor aknára futottak.

Életét vesztette három francia katona Maliban, amikor a katonai járművük aknára futott – közölte az MTI hivatkozva a francia elnöki hivatal közleményére.

A robbanás még kedden történt, egy katona a helyszínen vesztette életét, két másik pedig szerdán halt bele a sérüléseibe.

Francois Hollande államfő “mély szomorúságának” adott hangot a két újabb haláleset után. Az elnöki hivatal kedden azt közölte, hogy egy katona halt meg és hárman megsebesültek, közülük ketten súlyosan.

A tragédia a Maliban állomásozó francia erők egyik hadművelete közben történt az északi Tessalit város közelében. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a meghalt katonák egy hatvan járműből álló katonai konvoj élén haladó járműben voltak, amikor aknára futottak.

A mali beavatkozás 2013-as kezdete óta 17 francia katona halt meg.

Franciaország a Barkhane-hadművelet keretében 3500 katonáját állomásoztatja öt afrikai országban (Burkina Faso, Mali, Mauritánia, Niger, Csád) az iszlamista dzsihadisták feltartóztatására.

Orientalista.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑