Cadmus fordítás Cadmus

Három illegális migránsnak kell börtönbe vonulnia Németországban

2017. 08. 12.

Az illegális bevándorlók meglátták a lehetőséget a migránsválságban, és úgy gondolták, embercsempésznek állnak, hogy még több pénzt szerezhessenek maguknak.

Az osztrák határhoz közeli Traunsteinben három szíriai migránst ítéltek börtönbüntetésre embercsempészés miatt. A migránsok a többi migránson keresztül akartak pénzt szerezni, végül 13 ember halálát okozták.

A 27 éves fővádlottat négy évre ítélte a bíróság. A “hajóskapitány” két és fél évet, a harmadik vádlott pedig két év felfüggesztetett kapott – írja a DW.

A fővádlott szervezte az utat, a “hajóskapitány” pedig maga is migráns volt, de ingyen utazhatott a csónakon, mivel elvállalta, hogy útbaigazítja a többieket. A harmadik szíriai vádlott szerepe pedig az volt az ügyben, hogy tartotta a kapcsolatot a migránsok Németországban élő rokonaival.

A három férfi a Földközi-tengeren a törökországi Izmir és Görögország között szervezett utakat. Egyik alkalommal az általuk szervezett túlzsúfolt, kivilágítatlan, migránsokkal teli csónak összeütközött egy teherhajóval, a balesetben 13 ember vesztette életét, két gyereket pedig még mindig keresnek.

A három vádlott mindegyike migránsként érkezett Németországba.

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑