Cadmus fordítás Cadmus

Három terroristát végeztek ki Pakisztánban

2017. 10. 04.

Kivégeztek Pakisztánban három embert, akiket civilek meggyilkolása és katonák ellen végrehajtott támadások miatt ítéltek halálra – közölte szerdán a hadsereg.

A kivégzettek egy ismert terrorszervezet tagjai voltak, ügyükben katonai bíróságok jártak el – közölte az ISPR, a pakisztáni hadsereg tájékoztatási hivatala. A kivégzéseket Hajber-Pastunhva tartományban, egy börtönben hajtották végre.

A Justice Project Pakistan nevű jogvédő szervezet közlése szerint idén 60 elítéltet akasztottak fel a hatóságok az országban. A halálbüntetést 2014-ben vezették be újra Pakisztánban, azóta csaknem 480 embert végeztek ki – értesült a szervezettől a dpa hírügynökség.

2015-ben Pakisztán – Kína és Irán mellett – „dobogós” helyen állt a legtöbb kivégzést végrehajtó országok listáján, 2016-ra azonban ez a szám 73 százalékkal csökkent, szakértők szerint részben a nemzetközi tiltakozások következtében – derült ki az Amnesty International jogvédő szervezet áprilisi jelentéséből.

Pakisztánban jelenleg mintegy 8200 elítéltre vár halálbüntetés. Az országban 2008-ban jogvédők nyomására leállították a kivégzések végrehajtását, de 2014-ben visszaállították a halálbüntetést, miután a tálibok megtámadtak egy iskolát Pesavarban, és meggyilkoltak mintegy 150 embert, többségében iskolás gyerekeket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑