Cadmus fordítás Cadmus

Hatszáz mecsetet épít Banglades szaúdi pénzből

2018. 04. 06.

Hatszáz mecset építését kezdte meg Banglades országszerte, az egymilliárd dolláros tervet részben szaúdi alapítványok finanszírozzák – közölték pénteken kormányilletékesek.

Elemzők szerint Sejk Haszina Vazed kormányfő, aki csütörtökön video-összeköttetés segítségével kilenc mecsetet avatott fel, igyekszik a muszlim szervezetek kedvében járni a decemberi parlamenti választások előtt. A szélsőségesség elleni harc jegyében összesen 560 mintamecsetet építenek fel két és fél év alatt – jelentette ki az AFP francia hírügynökségnek Sahmim Afzal, az iszlám ügyek igazgatóságának egyik vezetője.

Az új imahelyeken az olyan szervezetek „eltorzult muszlim filozófiája” ellen küzdenek majd, mint a Dzsamat-i-Iszlami bangladesi ellenzéki iszlamista párt vagy az egyiptomi Muzulmán Testvérek – tette hozzá Sahmim Afzal.

Bangladesben az utóbbi években újból fellángoltak a dzsihadista támadások. A 2016-ban egy dakkai kávéház ellen elkövetett merénylet után a kormányerők által hozott megtorló intézkedések nyomán azonban ezek a mozgalmak gyengülni látszanak.

Az új imahelyek a nők előtt is nyitva állnak, ellentétben a 90 százalékban muzulmánok lakta szegény dél-ázsiai országban működő 300 ezer mecset többségével.

A mecsetenként 468 millió forintnak megfelelő összegért épülő intézmények mellett könyvtárral ellátott kulturális központ is működik majd.

Az állam és az egyház elválasztásának a hívei, valamint a kisebbségek (szúfik és hinduk) attól tartanak, hogy a mecsetek az ultrakonzervatív vahhábizmus terjesztésének a hídfőállásai lesznek.

Banglades egy évtizede szakított a mérsékelt iszlámmal és a merevebb iszlám felé halad.

Megfigyelők szerint azonban a terv inkább a 2009 óta hatalmon lévő kormányfő politikai céljait szolgálja. Sejk Haszina Vazed korábban 1996 és 2001 között már volt az ország miniszterelnöke.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑