Cadmus fordítás Cadmus

Házasságtörését halálra köveztek egy férfit a tálibok

2018. 02. 15.

Nyilvánosan halálra köveztek a szélsőséges tálibok egy fiatal férfit Afganisztán Szári-Pul tartományában házasságtörés vádja miatt – közölte egy helyi rendőr szerdán.

Zabihullah Amani, Szári-Pul tartományi kormányzója azt mondta, hogy az eset vasárnap Langmaniban történt.

Elmondása szerint korábban a tálib fegyveresek egy évig fogva tartották a 25 éves férfit. A kormányellenes tálibok ez idáig nem szólaltak meg az ügyben.

Amerikai és afgán tisztviselők szerint az ország 13 százalékát a tálibok irányítják, más források ennél is nagyobb hányadról beszélnek. Irányításuk alatt megnövekedett a területen az iszlám törvénykezés, a saría alapján folytatott – nyilvánosan tartott – rögtönítélő tárgyalások száma.

Bilal Szadiki, az afganisztáni jogvédő szervezetnek, a Független Emberi Jogi Bizottságnak (Independent Human Rights Commission) a szóvivője azt hangoztatta, hogy a megkövezés az afgán állami törvények szerint és az emberi jogok szempontjából is illegális.

A csoport tavaly augusztusban az északkeleti Badahsán tartományban is megkövezett egy férfit házasságon kívüli kapcsolat létesítéséért.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑