Cadmus fordítás Cadmus

Hivatalos egyiptomi delegáció találkozik a szíriai elnökkel

2016. 03. 28.

Gamal Zahran, az egyiptomi parlament volt elnöke és az Ellenállás opcióját támogató arab tömörülés főtitkára tudomást szerzett arról, hogy Szíria elnöke, dr. Bashar Al-Assad csütörtökön Damaszkuszban, találkozott a gyűlés küldöttségének a tagjaival, a találkozó előzetes bejelentése nélkül.

Zahran azt mondta az „Al-Arabi Al-Gadeed” nevű lapnak, hogy Assad elnök azt kérte tőle, hogy intézze el azt, hogy az egyiptomi média látogasson el Damaszkuszba. Az egyiptomi médiumok ugyanis évek óta nem jártak már Szíriában.

Hozzátette, hogy Asszad elnök azt mondta a küldöttségnek, hogy nem igaz az a hír, mely szerint az orosz csapatokat visszahívták Szíriából, hivatkozva a szíriai elnök szavaira: „Az összes orosz légi bázis ott van Szíriában, ahogyan eddig is. Ami történt csupán annyi, hogy csökkentették néhány egység katonáinak a számát miután az elsődleges feladatukat elvégezték a terrorizmus elleni küzdelemben”.

Zahran Asszad elnököt idézve azt mondta: „Vlagyimir Putyin teljesítette a Szíriának tett ígéreteit, amikor azt mondta, hogy ha a terrorizmus újból előre törne, ők a lehető leghamarabb újra itt lesznek.” Azt is elmondta, hogy Asszad elnök méltatta az egyiptomi elnököt, Abdel Fattah Al-Sisit a Muszlim Testvériséggel való bánásmódjáért 2013. június 30.-án.

Gamal Zahran jelenleg a Legfelsőbb Kulturális Tanács tagja, mely pozícióra július 3.-án nevezték ki.

Orientalista.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑