Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

India került a harmadik helyre a terrortámadások, illetve az áldozatok számát tekintve

2017. 07. 23.

India került a harmadik helyre a világban 2016-ban elkövetett terrorcselekmények és az áldozataik listáján, amelyen csak Irak és Afganisztán előzi meg- írta vasárnap a Times of India.

India kiszorította a harmadik helyről Pakisztánt, és még a halálos áldozatok és sebesültek számát tekintve is megelőzte a szomszédját – írta az angol nyelvű indiai napilap a START indiai terrorkutató központ által az amerikai külügyminisztérium megrendelésére készült felmérésre hivatkozva.

A 2016-ban a világban elkövetett 11 072 terrorcselekmény közül India volt 927-nek a helyszíne, ami 16 százalékkal több, mint 2015-ben (798). A halálos áldozatok aránya 17 százalékkal nőtt az 2015. évi 289-ről 337-re, a sebesülteké pedig 500-ról 636-ra. Pakisztánban ugyanebben az időszakban 27 százalékra csökkent a merényletek aránya a világon elkövetett terrortámadásokon belül, a számuk 1010-ről 734-re esett vissza.

A jelentés szerint a merényletek közel kétharmadát a maoista lázadók, az úgynevezett naxaliták követték el. A START becslése szerint a szélsőséges baloldali mozgalom áldozatainak száma a harmadik helyre emelkedett tavaly az Iszlám Állam terrorszervezet és a tálibok által meggyilkoltak mögött, és meghaladta még a nigériai Boko Haram áldozataiét is.

A naxalisták az úgynevezett “vörös övezet” – Bihár, Cshattiszgarh, Dzsarkhand, Orisza és Mahárástra keleti vidékei – dzsungeljeiben rejtőzködnek. Az 1960-as évektől folytatnak partizánháborút a kormány ellen, tisztviselőkre, a rendvédelmi erők tagjaira és polgári lakosokra támadnak. A tavaly általuk elkövetett 336 merényletben 174 ember halt meg és több mint 140 másik sebesült meg. A legvéresebb merényletet tavaly júliusban követték el Bihar szövetségi államban, akkor 16 ember halt meg.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑