Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kilencven nap és lőttek az Iszlám Államnak?!

2016. 12. 27.

Három hónapra van szükség az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megsemmisítéséhez Irakban – jelentette ki kedden Haider Al-Abadi iraki miniszterelnök, miközben a Washington támogatta kormányerők próbálják kiűzni a dzsihadistákat moszuli fellegvárukból.

Abadi korábban azt mondta, hogy Moszult még az év végéig visszafoglalják. Az iraki katonai parancsnokok szerint a civilek védelme miatt haladnak lassabban, ők ugyanis ahelyett, hogy a várakozások szerint elmenekültek volna, inkább az otthonaikban maradtak.

 ”A körülményekből kitűnik, hogy Iraknak három hónapra van szüksége az Iszlám Állam megsemmisítéséhez”

– idézte az állami televízió Abádit.

A város visszafoglalására több mint két hónapja indított hadműveletben az iraki kormányerőknek sikerült Moszul negyedét ellenőrzésük alá vonniuk. Decemberben azonban beiktattak egy tervezett műveleti szünetet. Egy amerikai harctéri parancsnok szerint az iraki csapatok a napokban újraindítják majd offenzívájukat, és a műveleteknek ebben a fázisában az amerikai csapatokat is közelebb telepítik a városon belül húzódó frontvonalhoz.

A terrorszervezet 2014-ben foglalta el Irak jelentős részét, így Moszult is, amely így a legjelentősebb bástyája lett az országban.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑