Cadmus fordítás Cadmus

Irak nem kér a török segítségből

2016. 10. 23.

Mereven elutasította szombaton Haider al-Abadi iraki kormányfő Ash Carter amerikai védelmi miniszter javaslatát, hogy Irak fogadja el Törökország segítségét Moszul visszafoglalásához.

Abadi közölte: az iraki erők fogják visszafoglalni az észak-iraki nagyvárost az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyvereseitől. „Tudom, hogy a törökök szeretnének részt venni. Erre mi azt mondjuk, köszönjük, de ez olyasmi, amit az iraki nép fog megoldani, mert az irakiak fogják felszabadítani Moszult és környékét” – húzta alá az iraki kormányfő, miután találkozott Carterrel.

Abadi elmondta, hogy jelenleg nem szorulnak segítségre, de ha szükségük lesz rá, akkor segítséget fognak kérni Törökországtól vagy más térségbeli országtól.

Carter egy nappal korábban Ankarában járt, ahol arról beszélt, hogy „elvi megállapodás” született arról, hogy Törökország részt vehet Moszul ostromában, de a végső szó Bagdadé.

Törökország tavaly december óta mintegy 500 katonával van jelen Irakban, Moszultól északra, ahol helyi fegyveres erőket készítenek fel a harcra. Bagdad ezt az iraki szuverenitás lábbal tiprásának tekinti, és a török erők távozását követeli, aminek viszont Ankara nem hajlandó eleget tenni.

Amerikai katonai tisztviselők szombaton arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam felgyújtott egy kéngyárat Moszultól délre, ami miatt mérges gázok akadályozzák a csapatmozgásokat. A tűz eloltása 2-3 napig is tarthat, az egyik bázison pedig a gázok miatt a katonáknak védőmaszkot kell viselniük.

Katonai szakértők szerint Moszul ostroma a vártnál gyorsabban halad, de a harcok hetekig vagy hónapokig is elhúzódhatnak. Amerikai becslések három- és ötezer közé teszik a városban lévő szélsőségesek számát. Jelenleg 4800 amerikai katona van Irakban, rajtuk kívül pedig a különleges műveleti egységek mintegy 100 tagja segíti az iraki erőket, több százan pedig a fronttól távolabbról támogatják az iraki csapatok műveleteit.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑