Cadmus fordítás Cadmus

Irán betartja az atomegyezményt

2017. 11. 10.

Irán tiszteletben tartja a 2015-ben kötött hathatalmi megállapodásban foglalt kötelezettségeit nukleáris programjával kapcsolatban – biztosította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtöki tájékoztatása szerint a szervezet főigazgatója New Yorkban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövetet.

Donald Trump amerikai elnök október elején nem igazolta, hogy Teherán tartja magát a megállapodáshoz, s ezzel a kongresszusra bízta annak eldöntését, hogy az Egyesült Államok részese maradjon-e a megállapodásnak.

Az iráni atomalku “jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az iráni atomprogramot és Teherán kötelezettségeinek teljesítését ellenőrizni lehessen” – húzta alá a NAÜ. Amano Jukija azt is tudatta Haley-vel, hogy a NAÜ ellenőrei minden olyan iráni létesítménybe bebocsátást nyernek, ahova be szeretnének lépni. Nikki Haley korábban elégtelennek minősítette az atomalku végrehajtásának ellenőrzését, és az Egyesült Államok többször utalta arra, hogy az ellenőröket az egyezségben foglaltakon túl más létesítményekbe is be kellene engedni.

A NAÜ aláhúzta, hogy ellenőre a jövőben is tényszerűen és részrehajlás nélkül fogják végezni munkájukat.

Az amerikai ENSZ-nagykövetség üdvözölte a NAÜ szakértelmét és hozzáértését, s támogatásáról biztosította a szervezetet az iráni nukleáris tevékenységek ellenőrzésében. Nikki Haley pedig nyomatékosította, hogy a NAÜ-munkatársainak teljes és átlátható hozzáférést kell biztosítani az iráni létesítményekhez.

Irán, a nagyhatalmak és Németország 2015-ben állapodtak meg az iszlám köztársaság atomprogramjáról. Az önként vállalt korlátozásokért cserébe pedig a nemzetközi közösség vállalta, hogy feloldja az Iránnal szemben az évek folyamán bevezetett büntetőintézkedéseket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑