2017. 09. 25.

Irán cáfolta, hogy lezárta volna határait



Az iráni külügyminisztérium cáfolta, hogy lezárta volna iraki kurd régióval közös szárazföldi határát.

Az Irán és az iraki Kurdisztán között húzódó szárazföldi határ nyitva van, és nem is volt lezárva.
A félreértések elkerülése végett részletezte, hogy csak Irán légterét zárták le a Kurdisztánból érkező repülőgépek elől.

Az IRNA hírügynöksége már vasárnap arról számolt be, hogy Irán Bagdad kérésére lezárta légterét a Kurdisztánból beérkező repülőgépek elől.Az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács szóvivője azzal indokolta az intézkedést, hogy az iraki kurd vezetők ragaszkodtak a Kurdisztán függetlenné válásáról szóló referendum megtartásához.

Kurdisztán parlamentje tíz napja hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én referendumot tartsanak a függetlenségről az autonóm Kurdisztánhoz tartozó Dahuk, Erbíl, Szulejmaníja és az utóbbiból 2014-ben kialakított Halabdzsa kormányzóságban. Rajtuk kívül szavaznak még Kirkuk, Dijala és Ninive tartományban is.

Az iraki autonóm régió kormányfője, Necsirvan Barzáni kijelentette, hogy a kurdok függetlensége nem jelenti azt, hogy azonnal átrajzolódnak a határvonalak, sőt pontosan azon vannak, hogy a problémákat az erbíli vezetés békés úton rendezze Bagdaddal.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , ,






Back to Top ↑