2018. 01. 03.

Irán: támogató tüntetések Európában



Az iráni menekültek is változást követelnek Teherántól. Több európai nagyvárosban is tüntetést szerveztek az otthoniak támogatására.

A külföldön élő irániakat is utcára vitte a perzsa államban már egy hete tartó tüntetéshullám. A lakossági tiltakozás, amely tízezreket mozgat meg az iráni nagyvárosokban, több politikai mozgalom mentén szerveződik.

Berlinben csaknem száz iráni menekült követelt szabadságot azoknak, akiket az iráni biztonságiak őrizetbe vettek az elmúlt napokban, és állítólag kínzással kényszerítenek hazugságra.

Vezetőjük, Hamid Nowzari arról beszél, hogy az otthoniaknak szükségük van az ő támogatásukra, ezért tüntetnek. Közülük sokan maguk is megtapasztalták korábbi tüntetéseken a nyolcvanas, a kilencvenes években, aztán 2009-ben is mindazt, ami most Iránban történik.

Rómában és Londonban kevesebben voltak, de ott is kiálltak az iráni nagykövetség elé, hogy bátorítsák honfitársaikat. A kivégzések leállítását, a szerintük túlságosan engedékeny nemzetközi fellépés szigorítását követelték. Úgy gondolják, hogy Hasszán Rohani elnök nem a nép érdekeit képviseli.

A politikai elemzők épp ennek a sokszólamúságnak a hátulütőire figyelmeztetnek.

Egyikük, Mehrad Vaezinejad azt magyarázza, hogy nem közös szlogent harsogva, egy zászló alatt vonulnak az irániak. Nincs senki, aki kézben tartaná a különböző célokért, más és más okból demonstráló tömegeket, ez lesz a megmozdulás veszte. Ha pedig mégsem, akkor erőszakkal fogják szétverni, erre, ahogy mondani szokás, fogadni merne – teszi hozzá.

Iránban legutóbb a korábbi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád újraválasztása váltott ki a mostanihoz hasonló mértékű népharagot 2009-ben. Ezúttal azonban nem politikai harcot vív a lakosság, hanem a gazdasági nehézségek, a megélhetési problémák súlyosbodása, illetve a politikusok körében általánosnak tartott korrupció miatt tiltakoznak az emberek Iránban.

Orientalista.hu – Euronews

, ,






Back to Top ↑