Cadmus fordítás Cadmus

Iráni külügyminszter: Trumpnak tartania kell magát az atomalkuhoz

2016. 11. 10.

Az Egyesült Államok új elnökének megválasztott Donald Trumpnak tartania kell magát az Iránnal tavaly kötött nemzetközi nukleáris megállapodáshoz – hangsúlyozta szerdán Bukarestben az iráni külügyminiszter.

„Az Egyesült Államok minden elnökének meg kell értenie a mai világ realitását. A legfontosabb, hogy az Egyesült Államok következő elnöke tartsa tiszteletben azokat a megállapodásokat, vállalásokat, amelyek mellett nem kétoldalú, hanem multilaterális szinten kötelezte el magát” – hangsúlyozta a romániai fővárosban hivatalos látogatáson tartózkodó Mohammad Javad Zarif, akit a Tasnim hírügynökség idézett.

A republikánus párti Trump a választási kampány során azt mondta, hogy elnökként újratárgyaltatná az Iránnal kötött atommegállapodást.

Közben megszólalt az iráni atomenergia-ügyi szervezet szóvivője is, aki szerint most meg kell várni, amíg az új amerikai elnök ismerteti tényleges politikáját az Iránnal kötött nukleáris megállapodás tekintetében. Behrúz Kamalvandi véleménye szerint Trump kijelentései az atomalku érvénytelenítéséről inkább csak retorikai fogásnak tekinthetők a választási küzdelem hevében, és az amerikai politikus elnökként másképp fog cselekedni, mint amit jelöltként előrevetített.

Kamalvandi emlékeztetett rá, hogy milyen hosszú és rögös út vezetett az atomalku eléréséig. „Így minden félnek csak ártana, ha ebből a nehezen kidolgozott egyezményből ki kellene szállni” – mondta a szóvivő az ISNA hírügynökségnek. Hozzátette: ettől függetlenül Irán az amerikai elnökválasztást követő minden lehetséges forgatókönyvre felkészült.

Az iráni hadsereg elitegysége, a Forradalmi Gárda közönyösen reagált Trump meglepő választási győzelmére. „Az (iráni iszlám forradalom óta eltelt) utóbbi négy évtizedben voltak republikánus és demokra elnökök is (…). Mindegyikük ellenségesen viszonyult Iránhoz” – mutatott rá Hoszein Szalámi dandártábornok, a gárda főparancsnok-helyettese a Fars iráni hírügynökségnek nyilatkozva. Szalámi szerint épp ezért Iránnak mindegy, ki nyerte meg az amerikai elnökválasztást.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑