Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Ismét civilek estek áldozatul a szaúdi bombázásoknak Jemenben

2017. 05. 18.

Legalább 23 civil – köztük számos nő és gyermek – vesztette életét a délnyugat-jemeni Taizz kormányzóság területén végrehajtott légicsapásokban – közölték szerdán húszi lázadók, akik a támadás elkövetését az arab koalíciónak tulajdonítják.

A szaúdi vezetésű arab koalíciós erőkhöz tartozó források elismerték, hogy légierejük “tévedésből” egy olyan teherautó ellen intézett támadást, amelyen éppen civilek tartózkodtak, akik a kormányzóságbeli al-Burdzs egyik piacáról tartottak éppen hazafelé. A harci repülőgépek ezen kívül további légicsapásokat intéztek a kormányzóság területén található egyik iskola és egészségügyi központ ellen, ugyanis azt feltételezik, hogy az említett épületekben számos húszi lázadó húzta meg magát.

A Jemen harmadik legnagyobb kormányzóságának számító Taizzban rendszeresek az erőszakos összecsapások a több mint két éve tartó polgárháború kitörése óta, a húszi lázadók ugyanis rendszeresen megpróbálnak betörni a térségbe, amely jelenleg a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz hű erők ellenőrzése alatt áll.

Az arab-félszigeti országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi megbuktatott elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi harcosokkal és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti az illegitim kormányt.

A polgárháború mellett más katasztrófa is sújtja az országot. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint Jemenben már 209-en haltak meg a nemrégiben kitört kolerajárványban, amely eddig 17 200 ezer embert betegített meg. Az ország kórházainak jelenleg csak 45 százaléka fogad betegeket, ezért azokon a helyeken nagy a zsúfoltság. A jemeni egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll – figyelmeztetett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑