Cadmus fordítás Cadmus

Iszlamista fegyveresek afgán választási központra támadtak

2018. 04. 19.

Fegyveres férfiak megtámadtak egy választási központot Afganisztánban: legalább öt embert ejtettek túszul, és választási dokumentumokat gyújtottak fel – mondták el helyi tisztségviselők szerdán.

Ez volt az első ilyen bűncselekmény azóta, hogy szombaton megkezdődött a választásra jogosultak regisztrációjának első szakasza.

A támadás kedden történt az ország egyik középső részén fekvő Gor tartományban. A térségben számos fegyveres csoport és bűnszövetkezet tevékenykedik.

A Független Választási Bizottság (IEC) Alijar körzetbeli munkatársai éppen a választókat írták össze, amikor rájuk rontottak – hangsúlyozta Mohammad Ikbal Nizami tartományi rendőrségi szóvivő. Nizami a tálibokat tette felelőssé az akcióért, akik tudomása szerint két rendőrt, illetve az IEC három alkalmazottját rabolták el. A tetteseket körözik, az ügyben nyomozás indult – tette hozzá.

Abdul Haj Hatíbi tartományi kormányzói szóvivő elmondta, hogy a helyi törzsi vezetők kapcsolatba léptek a tálibokkal a túszok kiszabadítása érdekében.

Afganisztánban a tervek szerint – három év késéssel – október 20-án tartják meg a parlamenti és a tartományi választásokat.

Az elmúlt napokban több mint 50 ezer afgán állampolgár jegyeztette be magát a választási bizottság egyik illetékese szerint. A testület elnöke attól tart, hogy további hasonló incidensek történhetnek a következő hónapokban.

A kabuli kormány az ázsiai ország területének csupán 40 százalékát tartja ellenőrzése alatt, a többi térségben a kormányellenes tálib felkelők vagy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei vetették meg lábukat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑