Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Izrael felszámolt egy izraeli területre átnyúló gázai alagutat

2017. 10. 30.

Az izraeli hadsereg hétfőn felrobbantott egy félkész támadó alagutat – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Az övezet határvidékén hétfő délután többfelé is látni lehetett a robbantások okozta füstöt, és hallani lehetett zajukat. A környéken élők arról számoltak be, hogy
megremegtek a házak falai, és rakétatámadástól tartottak.

Az enklávé mellett felállították a rövid hatótávolságú rakéták ellen használatos vaskupolarendszer légvédelmi egységeit a még befejezetlen alagút izraeli szakaszának felrobbantása előtt.

Ronen Manelis, az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az épülő föld alatti járat az enklávéban található Han Junisz felől a határ közelében lévő Kiszufim kibuc felé tartott.

“Olyan technológiát használtunk, amely lehetővé tette megtalálását” – mondta a szóvivő.

Felkészültünk minden forgatókönyvre, de nem áll szándékunkban kiélezni a helyzetet – tette hozzá.

A felszámolt járat nem jelentett veszélyt a helyi lakosságra, mert egyelőre két kilométerre volt a legközelebbi településtől. Az alagút olyan helyen épült, ahol még nem hozták létre a Gázai övezet határán készülő föld alatti védelmi rendszert, és ahol erre a közeljövőben még nem kerül sor.

Izrael a 2014 nyarán kitört, Erős szikla fedőnevű, 50 napos hadművelet után több méter magas és több tucat méter mélyen a föld alá nyúló, érzékelőkkel felszerelt biztonsági betonfal építésébe kezdett a Gázai övezet köré, amelynek költségét nagyjából kétmilliárd sékelre, vagyis átszámítva mintegy százötven milliárd forintra becsülik.

A Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet tíz évvel ezelőtti hatalomátvétele óta a gázai erőforrások jelentős részét az övezet alatt húzódó alagútrendszer kiépítésére fordította, amelynek egy része Egyiptomba tartó csempészalagút, másik része pedig Izrael területére átnyúló támadó járat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑