Cadmus fordítás Cadmus

Juncker: “A török elnök kétszer is gondolja meg a migránsszerződés felrúgását!”

2016. 06. 01.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden arra intette Törökország államfőjét, Recep Tayyip Erdogant, hogy kétszer is gondolja meg az Európai Unióval kötött migránsszerződés felrúgását.

 A megállapodás révén számottevően megcsappant április óta a Törökországon keresztül Európába vándorolni akaró migránsok száma, mivel Ankara nem engedi őket tovább. Cserében viszont egyebek közt azt követeli, hogy az EU biztosítson vízummentességet Törökország állampolgárainak.

Juncker egy nappal azt követően intette józanságra Erdogant, hogy Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter figyelmeztetőn megpendítette: az EU és Ankara migránsmegállapodása érvényét veszti, ha Brüsszel nem áll kedvezően a török vízumköveteléshez.

Juncker Párizsban egy sajtóebéden adott kedden nyilvánosan hangot intelmének. Mint mondta, hosszú időn át baráti volt viszonya Erdogannal, ám  kapcsolatuk mostanra “zavarossá” vált. A migránsalkut “hosszú napokon és éjeken” át folytatott vita ütötte nyélbe, és Ankarának teljesíteni kellene a megállapodásba foglalt, Törökországra vonatkozó mind a 72 feltételt, hogy megkaphassa a vízummentességet – mondta Juncker. Hozzátette, hogy ha a tejesítés foghíjas marad, akkor Erdogannak kell majd megmagyaráznia, hogy miatta nem utazhatnak a törökök szabadon Európába.

Juncker a nem teljesített feltételek közül kiemelte, hogy Ankara még mindig nem enyhített terrorellenes törvényein.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑