Cadmus fordítás Cadmus

Katonai bázis épülhet Afganisztánban

2018. 02. 11.

Kína hivatalosan tagadta, hogy katonai bázist terveznek építeni az afgán erők számára Afganisztán és Tádzsikisztán határára, ugyanakkor afgán biztonsági források megerősítették az értesülést – írja a 444.hu az Eurasianetre hivatkozva.

Januárban szivárgott ki, hogy Peking és Kabul megállapodott egy bázis építéséről az afgán Badakhshan tartományban, ami Kínával és Tádzsikisztánnal is határos. Január végén azonban a kínai védelmi minisztérium tagadta az értesüléseket – írja a napi.hu.

Azóta viszomt számos afgán tisztviselő erősítette meg az eredeti értesülést, és további részeltek is kiderültek. Az is kiderült, hogy Kína tett javaslatot egy hegyi gyalogsági bázis létrehozására, úgy, hogy minden költséget ők állnak.

Egyes beszámolók szerint a meglehetősen elhagyatott régióban élőknek a kínaiak már egy ideje élelmiszert és meleg ruhákat hordanak ajándékba.

Kérdés viszont, hogy Oroszország, mely eddig sem volt lelkes az egyre szorosabb tádzsik-kínai katonai szövetségért, hogyan fogadja majd ezeket a híreket. A 444.hu szerint egyelőre nyilvánosan nem kommentálták a bázis építésének hírét. Egy orosz lap ugyanakkor már arról írt, hogy a kínaiak épp úgy vannak jelen Badakhshanban, mint ahogy az oroszok Szíriában.

Orientalista.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑