Cadmus fordítás Cadmus

Katonasággal harcol Olaszország az embercsempészek ellen Nigerben

2017. 12. 28.

Olaszország katonai missziót küld Nigerbe az embercsempészet elleni harc és az afrikai országon át Európába tartó migrációs áradat feltartóztatására – jelentette be csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.

Az olasz parlament várhatóan rövid időn belül jóváhagyja a missziót, amely korábban Irakban szolgálatot teljesítő 470 katona Nigerbe vezénylését irányozza elő. Olaszország ezenkívül 30 harci járművet és két repülőgépet is küld Nigerbe – jelentette az ANSA olasz hírügynökség. Az első 120 katona előreláthatólag márciusban indul a nyugati-afrikai országba a helyi sajtó beszámolója szerint.

A küldetés célja a nigeri katonák kiképzése az embercsempészetet bonyolító bűnszervezetek és a különböző terrorcsoportok elleni küzdelemre. A katonai kontingens emellett a nigeri biztonsági erőknek is segítséget fog nyújtani a határőrizeti feladatokban Niger és a vele északkeleten határos Líbia között. Líbia nyugati tengerpartja a fő kiindulópontja a főként a szubszaharai országokból a szegénység és fegyveres konfliktusok elől menekülő embereknek, akik Európába szeretnének illegális módon eljutni.

Július eleje és december közepe között azonban csaknem hetven százalékkal csökkent a tengeren keresztül, elsősorban Líbiából Olaszországba érkező migránsok száma, miután az ENSZ által elismert líbiai kormány tisztségviselői az olasz hatóságokkal együttműködve visszaszorították az embercsempészetet a Tripolitól nyugatra fekvő Szabráta városában. Az együttműködés keretében a migránsokat pedig még a tengeren elfogják, és visszaszállítják az észak-afrikai állam területére.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint az idén december 28-ig csaknem 119 ezer embert menekítettek ki a Földközi-tenger középső medencéjében, majd szállítottak az olasz kikötőkbe. Ez több mint 34 százalékkal kevesebb a tavalyi számhoz képest, amely 180 ezer 380 volt.

A hagyományos évzáró sajtótájékoztatón felszólalva az olasz kormányfő azt kérte a pártoktól, hogy „ne terjesszenek félelmet, és ne tegyenek valószínűtlen ígéreteket a közelgő választási kampány során”. „Úgy vélem, hogy az ország érdekében áll, hogy olyan választási kampánya legyen, amely a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a félelmek és az illúziók terjesztését” – mondta az olasz miniszterelnök.

Gentiloni ezután a parlament feloszlatása előtti első hivatalos lépésként Sergio Mattarella elnökkel találkozott, akivel várhatóan a jövő évi választásokról fog egyeztetni. Találkozójukat követően Mattarella összehívja az olasz parlament képviselőházainak elnökeit, majd feloszlatja a parlamentet. Gentiloni kabinetje ezután kitűzi a választások dátumát, amely az előzetes várakozások szerint március 4. lesz.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑