Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kényes témákról egyeztet a jövő héten a francia és a török elnök

2017. 12. 31.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szombaton egy tévébeszédben jelentette be, hogy jövő pénteken Franciaországba utazik, hogy a két ország közötti bilaterális kapcsolatokról tárgyaljon – írja a Localra hivatkozva az Index.

A magyar portál szerint azt már a francia elnöki palota közölte, hogy a szíriai és a palesztin konfliktus, valamint az emberi jogok kérdése is terítékre kerül majd a találkozón.

Mindig azt mondom, hogy csökkenteni kell az ellenségeink számát és növelni a barátainkét.

– mondta Erdogan csütörtökön török újságíróknak az EU-s kapcsolatokról, ez a találkozó pedig egy jó kezdet lehet azok helyrehozására.

A franciák által említett témák meglehetősen kényesek: elég csak Erdogan válaszára gondolni, mikor Donald Trump hivatalosan is elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának – fogalmaz az Index, hozzátéve, hogy az emberi jogok kérdése is érdekes a törökök esetében, főleg mert egy francia újságíró is érintett volt a tavalyi puccs utáni letartóztatásokban, szóval egyáltalán nincs kizárva, hogy semmire nem jutnak majd egymással a felek.

Orientalista.hu – Pesti Srácok

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑