Cadmus fordítás Cadmus

Két halottja van a szíriai katonai létesítmény elleni támadásnak

2017. 09. 07.

A csapás célpontja a szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) vegyi fegyverek fejlesztésével foglalkozó létesítménye, egy kiképzőtábor és egy föld-föld rakéták tárolására használt épület volt.

Izrael légicsapást mért csütörtökre virradóra egy szíriai katonai létesítményre az ország nyugati részén, a támadásban ketten életüket vesztették és jelentős anyagi károk keletkeztek – közölte a szíriai hadsereg, megerősítve az izraeli média értesüléseit.

A Meszjaf közelében található létesítmény elleni támadásban az izraeli légierő négy repülőgépe vett részt. A rakétákat a libanoni légtérből lőtték ki helyi idő szerint hajnali három óra körül – pontosított közleményében a szíriai katonaság.

A hadsereg óva intett “a hasonló ellenséges tevékenységek veszélyes következményeitől a térség biztonságára és stabilitására nézve”.

A légitámadás a Háárec című izraeli újság honlapja szerint rendhagyó, mert ez volt az első Szíria elleni izraeli katonai akció a szíriai ellenzék és a kormányzat között júliusban megkötött fegyverszünet óta.

Amosz Jadlin, a katonai hírszerzés volt főnökének Twitter-bejegyzése szerint nem szokványos bevetés történt, mert a megtámadott szíriai létesítményben többek közt precíziós, nagy pontossággal célba juttatható rakétákat is gyártottak, amelyek szerinte meghatározó jelentőséggel bírnak majd egy következő háborúban.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑