no image

2017. 11. 14.

Két napon belül hazatérhet Hariri



Jól van és két napon belül visszatér Libanonba – jelentette be keddi Twitter-üzenetében a tíz napja váratlanul lemondott Saad Al-Haríri libanoni kormányfő.

A november 4-én Rijádban lemondását bejelentő miniszterelnök nyugalomra intette a libanoniakat, hozzátéve, hogy családja továbbra is Szaúd-Arábiában marad. Néhány libanoni tisztségviselő felvetette, hogy a szaúdi állampolgársággal is rendelkező Harírinek családjával együtt kellene visszatérnie hazájába, hogy elejét vegyék bármiféle szaúdi befolyásolási kísérletnek.

Szerintük ugyanis a libanoni kormányfő valójában nem szabad akaratából mondott le és maradt az elmúlt napokban Rijádban, hanem Szaúd-Arábia kényszerítette erre. Haríri és Rijád is cáfolta ezeket a feltételezéseket.

A libanoni politikusnak több háza is van Szaúd-Arábiában, felesége és gyermekei pedig évek óta az olajmonarchia területén élnek. A szunnita királyságba látogató Besar er-Raj pátriárka, a libanoni maronita keresztény egyház feje a miniszterelnökkel és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel folytatott megbeszélését követően szintén közölte: Haríri a lehető leghamarabb visszatér Libanonba. A nap folyamán Gibran Bászil külügyminiszter Brüsszelbe utazott európai körútja első állomására, hogy diplomácia támogatást tudjon gyűjteni országának stabilitásához Haríri lemondását követően.

A Rijádban tartózkodó miniszterelnök november 4-én mondott le váratlanul, arra hivatkozva, hogy félti az életét, illetve Irán és a Hezbollah radikális síita szervezet rátette kezét az országára. Libanoni kormánykörökben az a hír terjedt el, hogy Harírit a szaúdi hatóságok kényszerítették lemondásra, majd házi őrizetbe helyezték. Michel Aun libanoni államfő pedig leszögezte: addig nem fogadja el a miniszterelnök lemondását, amíg azt nem személyesen nyújtja be neki.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Címkék: , , ,






Back to Top ↑