Cadmus fordítás Cadmus

Ki valójában Abu Bakr al-Bagdadi?

2017. 06. 17.

Bagdadi – akinek valódi neve nem ez, névváltoztatásával csupán háborús harcos voltát akarja bizonyítani – a nehezen ellenőrizhető információk szerint Bagdad északi részében, Szamarrában született 1971-ben, Ibrahim Awwad Ibrahim Ali al-Badri al Samarrai néven.

2003-ban az amerikaiak vezette invázió idején jelentések szerint a város egyik mecsetében szolgált prédikátorként. 2004-ben az amerikaiak Faludzsánál fogták el, mint alsóbbrendű al-Kaida tagot.

Sokak szerint már Szaddam Huszein idejében iszlamista dszihádista volt, mások szerint viszont csak akkor radikalizálódott, mikor az amerikaiak négy évig tartották fogolyként Camp Bucca nevű létesítményükben Dél-Irakban, ahol rajta kívül sok más al-Kaida vezető is raboskodott.

Brutalitásáról volt ismert, és arról, hogy gátlástalanul öli a civileket

2009-es szabadulása után alig egy évvel már az al-Kaida egyik iraki vezetőjeként debütált. A szervezet nagyobb vezetői próbálták megerősíteni vele kapcsolataikat, de később úgy emlékeztek: engedetlen és fegyelmezhetetlen volt, aki túl sok civilt ölt meg.

CNN szerint Bagdadi “ravasz és brutális vezető”, aki az első számú célpontja az Iszlám Állam elleni harcnak. A kezdetektől fogva próbálták kideríteni, hol is rejtőzik, ám ezzel nem volt könnyű dolguk, mivel a férfi nagyon keveset árul el magáról: csak ritkán tűnik fel videókon vagy hangüzenetekben.

A szélsőséges csoport terrorhullámot gerjesztett, amerre csak járt. A brutalitás a katonai sikerek fokozódásával nemhogy nem csökkent, de még nőtt is: volt rá példa, hogy 163 civilt öltek meg, testüket pedig napokig az utcán hagyták az ENSZ jelentése szerint.

Csoportja az elsők között csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez annak megalakulásakor, később megalapította a kalifátust Irak és Levante elfoglalt területein, 2010-ben, melynek fővárosa Rakka lett. Itt is brutalitása okán szerzett hírnevet – 2011 októberében az USA hivatalosan is terroristának nyilvánította Bagdadit, és fejére vérdíjat tűztek ki: 25 millió dollárt kap az, aki információval szolgál hollétéről, vagy segít elfogásában esetleg halálában.

Az egykori prédikátor 2014-ben, egy világszerte elterjedt videóban kiáltotta ki magát a megvalósításra váró Iszlám Állam kalifátusának vezetőjének. Al-Bagdadi azt állítja, hogy szervezete a Korán tanításainak egyetlen hiteles követője, és megígérte híveinek, hogy beteljesítik a Koránban és az iszlám egyéb szent irataiban lejegyzetteket, vagyis hogy Mohamed utasítására a muszlimok hozzanak létre kalifátust, hogy ott az általa előírt szabályok szerint éljenek.

A terrorszervezet 2014 júniusában indult Moszul, Irak második legnagyobb városának ostromára, mielőtt elindította volna a nagy nyugati városokat megcélzó öngyilkos merénylőit.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑