Iraki Kurdisztánban az Iszlám Állam térnyerése súlyos humanitárius válsághelyzetet idézett elő, melynek nyomán az iraki keresztények 2014. június óta közösségük 35-40%-át vesztették el és  külső támogatás nélkül ezen csoportok puszta léte is veszélybe kerül.

Külügyminisztérium támogatásával megvalósuló, 2017. május 31-ig tartó projekt során a Segélyszervezet nemzetközi források bevonásával vesz részt a térségbeli menekültek ellátásában. Ezzel is közreműködve az EU-ba irányuló migrációs válság alapvető problémáinak kezelésében, amely tevékenység jelentős mértékben hozzájárul Magyarország térségbeli humanitárius segélyezési, nemzetközi fejlesztéspolitikai és gazdaságdiplomáciai céljainak megvalósításához.

Orientalista.hu – (Külgazdasági és Külügyminisztérium)