Cadmus fordítás Cadmus

Klinikai migránsok

2018. 02. 28.

Svédország toleráns. A toleranciát mérhetnénk abban, hogy ez az egyetlen ország, amelynek feminista kormánya van, viszont a kontinensen itt a legmagasabb a nemi erőszak száma. Kissé abszurd, nemde? Egy toleráns kormány azonban erre is talál megoldást: ne jelentsék fel az elkövetőket, helyette zaklassák azokat, akik panasszal élnek. Egy férfit például kb. 10 000 koronára (310 ezer forint) büntettek egy Facebook-posztja (!) miatt, mert azt találta írni, hogy a nemi erőszak mögött sok esetben a szunnita muszlimok állnak – mondta el videójában Paul Joseph Watson, a közösségi médiában is élénken jelen lévő újságíró.

A saját vélemény bűntettét követte el. Ahhoz a rendőrhöz hasonlóan, akiről már korábban megírt a Magyar Idők. A bejelentett nemi erőszakok száma 34%-kal emelkedett. Viszont felesleges félni, mert a svéd kormány védi a nőket, például megváltoztatta a szexista utcaneveket. Ha svéd nő lennék, én mindjárt jobban érezném magam!

És hogy Svédországban a tolerancia milyen mértékű, álljon itt néhány – nem kevés – példa, amelyről Watson tett közzé:

a svéd nemzeti örökségi hivatal elnöke egy muszlim migráns, aki bevallotta, hogy „soha nem olvasott még nemzeti örökségről”;
egy svéd nő befogadott egy afgán bevándorlót, aki aztán megerőszakolta a lányát, de ő elutasította, hogy feljelentse a férfit ;
svéd papok ragaszkodnak ahhoz, hogy az országban ne tartsák meg a Svéd Nemzeti ünnepet, mert az sértheti a migránsokat;
újságírók „otthon-megszégyenítő” látogatásokat tesznek olyan személyeknél, akik kritizálták a tömeges bevándorlást az interneten;
a bevándorlók korának megkérdőjelezése gyűlöletnek számít. Egy fogorvost kirúgtak, mert vizsgálatai során kimutatta, hogy a fiatalkorúnak bejelentett migránsok 80%-a valójában felnőtt;
egy kormányzati beszámoló kimondta, hogy a tej a fehér felsőbbrendűség rasszista jelképe;
egy arab csoport által megvert politikus rasszistának érezte magát;
egy iszlám fundamentalista, aki iszlám államot akar, és a feleség-verés kimondott támogatója, iskolát nyithatott;
visszatérő ISIS dzsihadistáinak terápiát, jólétet és házat biztosítanak;
a nemi erőszakok megnövekedése következményeként a stockholmi hatóságok kényszerítettek egy klinikát, hogy szüntessék be a nemi erőszakok áldozatainak kezelését, és helyette migráns centrumot hozzanak létre.
Ha mindez nem győzött meg valakit arról, hogy Svédországban milyen méreteket ölt a tolerancia, felesleges aggódnia, akad még néhány példa ITTITT és ITT.

Mindeközben kimutatták, hogy még a jelenleg élő lakosság élettartama alatt az őshonos svédek kisebbséggé válnak saját országukban.

Hogy lehet-e ezt még fokozni? Igen.

Az EU úgy tartja, Svédország nem fogad be elég bevándorlót.

Magyar Idők – Dubai Viktória

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑