Cadmus fordítás Cadmus

Köszönetett mondott Duterte az orosz fegyverekért

2017. 11. 11.

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök köszönetet mondott Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a fegyverszállítmányért pénteken a vietnami Danangban.

Ebben a városban tartják az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének 25. csúcstalálkozóját, amelyen mindkét vezető részt vesz.

“A Fülöp-szigeteki nép nevében rendkívüli köszönetet mondanék Oroszország legjobbkor érkezett segítségéért”

– hálálkodott Duterte Putyinnak találkozójuk első perceiben. A nagy pontosságú orosz fegyverek a különleges erőkhöz kerültek.

“Igazán elengedhetetlen volt, hogy feltöltsük készleteinket” az Iszlám Állam dzsihadistáival folytatott harchoz – hangsúlyozta. “Sohasem fogjuk elfelejteni” a segítséget

– tette hozzá.

Manila ádáz küzdelmet folytat a szélsőségesekkel az ország déli részén, ahol sikerült megvetniük a lábukat. Duterte elmondta, hogy elnöksége végéig szeretné megerősíteni a hadsereget és a rendőrséget, továbbra is támaszkodva az orosz fegyverszállítmányokra.

“Első gondolatom az volt, hogy az Egyesült Államoktól vásárolok fegyvert, de mivel ott a kongresszusnak és az elnöknek ugyanakkora hatalma van, ez nem olyan egyszerű”

– árulta el a Fülöp-szigeteki vezető.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑