Cadmus fordítás Cadmus

Közel 200 terrorizmussal kapcsolatos vizsgálat indult az idén Belgiumban

2017. 08. 24.

A belga szövetségi ügyészség havonta átlag 23 új dossziét nyit terrorizmus gyanújával összefüggésben. A hatóságok idén eddig 189, terrorizmussal kapcsolatos vizsgálatot indítottak – közölte csütörtökön a La Libre Belgique című belga napilap.

Az újság információi szerint az idei adatok enyhe csökkenést mutatnak a múlt évhez képest, amikor havonta átlagosan 26, éves szinten 313 ügyben indítottak friss nyomozást a belga hatóságok. Ez azonban még mindig jelentősen több mint 2014-ben volt, amikor összesen 195 ilyen dossziét nyitottak.

A belga szövetségi ügyészség indoklása szerint 2015-ben azért ugrott meg jelentősen a terrorizmus gyanújával kapcsolatos új ügyek száma, mert ekkor indultak a legtöbben Szíriába, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezetéhez. A magas szinten tartott terrorkészültség pedig lehetővé teszi a telefonbeszélgetések nagyszámú lehallgatását, amely a korábbinál lényegesen több információ birtokába juttatja a hatóságokat.

Mint elmondták, az újabb dossziékban egyre fiatalabb személyek szerepelnek, s a vizsgálatokat főként terroristagyanús személyek és szélsőséges csoportokkal szimpatizálók ügyében nyitják, olyanok esetében, akik sosem kíséreltek meg Szíriába szökni.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑