Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Közel egymillióan menekültek el eddig Moszulból

2017. 06. 10.

Legalább 819 000 ember volt kénytelen elhagyni otthonát az észak-iraki ninivei kormányzóságban azóta, hogy a kormányerők tavaly októberben megkezdték Moszul városának ostromát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni hadműveletben – közölte pénteken az iraki migrációs ügyekért felelős minisztérium.

Jászem Mohamed al-Jaf, a tárca vezetője pénteki közleményében beszámolt arról, hogy mintegy 642 000 ember hagyta el a város nyugati felét ostromának februári kezdete óta.

Al-Jaf elmondása szerint egy körülbelül 350 000 fő befogadására alkalmas menekülttábort létesítettek a Moszul nyugati részéből menekülők számára a város keleti felében, amelyet januárra tisztított meg az iraki hadsereg az IÁ harcosaitól. A létszámon felül érkező menekülteket pedig a ninivei kormányzóság déli és keleti részén felállított táborokba szállították.

A migrációs ügyekért felelős tárca vezetője szerint a nyugat-moszuli menekültek segítését és támogatását jelentősen megnehezíti az a körülmény, hogy a kormány előzetes becsléseihez képest kétszer annyian menekültek el a város nyugati feléből.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra tisztították meg a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött.

A nyugat-moszuli óváros nagy része még mindig a dzsihadisták kezén van, az iraki katonai hírszerzés korábban közölt információi szerint a terrorszervezet mintegy 700 harcosa ásta be magát a városnak ezen a részén. Az ENSZ iraki missziójának összesítése szerint májusban 354 ember vált erőszakcselekmények áldozatává, és további 470 sebesült meg az országban.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑