Cadmus fordítás Cadmus

Lavrov: Washington sem sértheti meg a nemzetközi jogot

2017. 04. 18.

Oroszország reméli, hogy az USA nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt nem régiben Szíria esetében tette – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov az amerikai alelnök, Mike Pence szavaira reagált, aki kijelentette, hogy Washington nem folytatja tovább a „stratégiai türelem” politikáját Phenjannal szemben.

„Ha az amerikai alelnök által használt képletes beszéd alatt az erő egyoldalú alkalmazásával való fenyegetés értendő, akkor az nagyon veszélyes út. Elfogadhatatlannak tartjuk Phenjan nukleáris és rakétaügyi, az ENSZ BT számos határozatát megsértő kalandor lépéseit, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ugyanilyen módon, az erőnek az ENSZ Alapokmányába ütköző alkalmazásával (Washingtonnak) meg szabad sérteni a nemzetközi jogot” – mondta Lavrov a sajtótájékoztatóján, majd hozzátette:

Nagyon remélem, hogy nem történnek olyan egyoldalú lépések, mint amilyeneket Szíriában láttunk, és hogy az Egyesült Államok azt a vonalat fogja követni, amelyet Trump elnök a választási kampánya során meghirdetett.”
Az orosz külügyminiszter szerint a szíriai Hán Sejhún-i katonai repülőtérre mért katonai csapással az Egyesült Államok, talán szándékosan megnehezítette a politikai rendezést az arab országban. Mint mondta, Moszkva magyarázatot követel a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW) amiatt, hogy Boris Johnson brit külügyminiszter kijelentette: brit tudósok már elemezték a helyszínen vett mintákat és arra következtetésre jutottak, hogy ott szarint vagy hasonló mérget vetetettek be. Lavrov kifogásolta, hogy a britek senkit sem tájékoztattak a vizsgálatukról.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország az orosz-amerikai kapcsolatok ügyében Donald Trump, nem pedig a tanácsadója szavait tartja mérvadónak. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai elnök síkra szállt a kétoldalú viszony javítása mellett és hozzátette, hogy Moszkva is kész erre.

A miniszter így kommentálta Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szavait, aki az ABC televíziónak kijelentette, hogy eljött az Oroszországgal való „kemény párbeszéd” ideje a szíriai rezsimnek nyújtott támogatása és európai „felforgató” tevékenysége miatt – írja az MTI.

Orientalista.hu – (MTI, 888.hu)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑