Cadmus fordítás Cadmus

Légicsapásokkal készítik elő a tal-afari offenzívát

2017. 08. 16.

Irak és a vele szövetséges nemzetközi koalíciós erők légiereje légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet kezén maradt nyugat-iraki Tal-Afarban, a város tervezett offenzíváját előkészítendő – jelentette be kedden az iraki légierő parancsnoka.

Az iraki rendőrség és a síita milíciákat tömörítő Hasd al-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) is bejelentette már hétfőn, hogy Tal-Afar visszafoglalására készülnek az iraki kormányerők és szövetségeseik. A keddi közlés szerint már akkor folytak a légicsapások.

A város Moszultól 70 kilométerre nyugatra fekszik, ahol az Iszlám Állam három éve kikiáltotta a kalifátust, és ahonnan júliusban kiűzték.

Helyi vezetők szerint mintegy ezer dzsihadista sáncolta el magát az IÁ által 2014-ben elfoglalt a városban. Az IÁ érkezése előtt Tal-Afarnak mintegy 200 ezer lakosa volt, többségükben türkmének, a város síita enklávénak számított a többségében szunniták lakta térségben.

Tal-Afaron kívül a Kirkuk kormányzóságban, Bagdadtól 300 kilométerre északra fekvő Havíja is az Iszlám Állam kezén van. A dzsihadisták továbbra is tartják magukat a nyugat-iraki Anbar tartományban, egyebek mellett a Szíriával határos Káim térségében.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑