Cadmus fordítás Cadmus

Lendületet kaphat a ciprusi újraegyesítés ügye

2016. 12. 07.

A nyári törökországi puccskísérlet után nőtt az esélye annak, hogy megegyezés születik Ciprus újraegyesítéséről.

Ezt a ciprusi külügyminiszter mondta kedden Nicosiában. A szigetország északi része 1974 óta van török megszállás alatt. Az ottani közösség vezetője is bizakodó a januári nagyszabású megbeszélés előtt.

– Törökország is részt vesz majd a tárgyalásokon a másik két védállammal együtt. Úgy gondoljuk, hogy Görögország és Törökország is fontos szerepet játszik majd, hiszen nagyon közel állnak a ciprusiak közösségeihez. Nagy-Britannia is védállamként vesz majd részt a megbeszélésen. Reméljük, hogy olyan megállapodás születik majd, amely minden fél számára elfogadható lesz – mondta a ciprusi török közösség elnöke.

Mustafa Akinci a múlt héten az Ensz főtitkárával, most pedig uniós vezetőkkel tárgyalt.

Elemzők szerint az egyesítés legnagyobb akadálya eddig a török hadsereg ellenkezése volt.

A sikertelen puccskísérlet után azonban a tábornokok hatalma meggyengült.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑