Cadmus fordítás Cadmus

Líbia: Végső ostrom Szirt bevételére

2016. 08. 29.

A líbiai kormányerők házról házra haladva, keserves utcai harcokban, az utolsó rohamra készülnek az Iszlám Állam észak-afrikai fellegvárának számító Szirt teljes felszabadítására.

Az egységkormány hadereje májusban indította az offenzívát, június közepén hatolt be a tengerparti nagyvárosba, augusztus elseje óta amerikai légicsapások is segítik a hadműveletet.

– Ezt a lakóövezetet már felszabadítottuk – mondja el az egyik harcos. Most az utolsó két, még a dzsihadisták által ellenőrzött zóna következik, ahol elbarikádozták magukat. De nyomulunk tovább, a végső visszaszámlálás elkezdődött.

A néhai líbiai diktátor, Kadhafi szülővárosát a civil lakosság már elhagyta. Az ostromot lassítják az orvlövészek és az öngyilkos merénylők.

A visszafoglalt épületek falán az iszlám szélsőségesek törvényei angolul; a rituális kézmosás leírásától az imák szövegéig. Ez arra utal, soraikban külföldi fegyveresek is harcolnak.

A három hónapja tartó offenzíva során legalább 300 kormánykatona esett el és több mint 1800 sebesült meg. A dzsihadisták veszteségeiről nincs pontos adat.

 Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑