Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Lövöldözés volt a québeci iszlám kulturális központban

2017. 01. 30.

Lövöldözés volt vasárnap a kanadai Québecben az ottani iszlám kulturális központ mecsetében, legalább hatan meghaltak, többen megsebesültek.

Az első híreket még csak szemtanúk alapján közölték a hírügynökségek, eszerint az esti ima idején ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a bent lévőkre. Egyes értesülések szerint három merénylőről volt szó, a lövöldözés idején mintegy negyven ember tartózkodott a mecsetben. A Radio Canada által idézett szemtanúk szerint viszont csak két fegyveres hatolt be a mecsetbe. A Guardian a Le Soleil című lapra hivatkozva azt írja, egy gyanúsított szökésben lehet.

A rendőrség szóvivője nem sokkal később bejelentette, hogy az akció nyomán két embert őrizetbe vettek. Legalább hatan meghaltak a támadásban, míg nyolcan komolyabban megsebesültek, ugyanakkor 39 ember sérülések nélkül úszta meg a merényletet.

A La Presse című kanadai lap internetes kiadásában tudni vélte hogy az egyik gyanúsított AK-47-es gépkarabéllyal volt felfegyverkezve.

A Reuters hírügynökség szerint a merénylet után a rendőrség különleges egysége behatolt a imahelyre. Később a rendőrség a Twitteren közölte, hogy a evakuálták és ellenőrzésük alá vonták az imahelyet.

Terrorista akció

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök nyilatkozatban ítélte el a támadást. Mint mondta, bár a hatóságok még nyomoznak és meg kell erősíteni a részleteket, „szívszorító látni” az ilyen értelmetlen erőszakot. A kanadai miniszterelnök muszlimok elleni terrortámadásnak minősítette az esetet. Trudeau korábban Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok és családjaik felé, akkor a merényletről azt írta: „gyáva támadás”.

Az említett kulturális központot québeci nagymecset néven is ismerik, korábban már célpontja volt egy másik, iszlámellenes gyűlöletből fakadó cselekménynek, igaz, az nem járt halálos áldozatokkal és nem támadtak meg senkit. Ismeretlenek akkor egy disznófejet helyeztek el a mecset bejáratánál az iszlám böjt, a ramadán idején.

MNO,MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑