Cadmus fordítás Cadmus

Magára vállalta az Iszlám Állam a manchesteri robbantást

2017. 05. 23.

Az Iszlám Állam jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezett közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt – közölte az Akbar Irak internetes portál.

A hírt a TASZSZ orosz hírügynökség közölte, nyugati hírforrások egyelőre nem vették át a jelentést. A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az IÁ-hoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél, de egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára a támadást.

Az Iszlám Állam korábban hatalmas területeket tartott az ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában. Mára visszaszorította az ellene felvonult nemzetközi katonai koalíció, de még mindig a birtokában van például a szíriai Rakka – ahol a központja is van – és az iraki Moszul nyugati része.

Örömét fejezte ki több támogatója is az IÁ-nak

Az IÁ több támogatója kifejezte örömét a közösségi médiában a manchesteri merénylet miatt. Egyikük azt írta az áldozatokra utalva a SITE szerint: “Ízleljék meg, hogy mit élnek át a gyengék Moszulban és Rakkában, amikor bombázzák és tűz pusztítja őket!”.

A manchesteri fedett aréna előcsarnokában, egy könnyűzenei koncerten hétfőn este elkövetett robbantásban 22-en meghaltak – köztük gyermekek -, és 59-en megsebesültek. A brit rendőrség szerint a terrortámadást egy férfi követte el házi készítésű pokolgéppel, és ő maga is meghalt.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑