2018. 04. 18.

Már a helyszínen vannak a nemzetközi vegyi-szakértők



Megérkeztek a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellenőrei a szíriai főváros, Damaszkusz melletti Dumába, hogy kivizsgálják az állítólagos vegyi támadás helyszínét.

Már hétfőn el kellett volna kezdeniük a munkát, de csak szerdától kapnak hozzáférést, köszönhetően azz amerikai-brit-francia rakétatámadásoknak.

A Nyugat szerint április 7-én klórgázt vetettek be az utolsó, még iszlamisták kézen lévő kelet-ghoutai városban. Helyi beszámolók alapján legalább 40-en haltak meg, és félezer emberen állapíthatók meg vegyi anyag okozta tünetek.

– A szakértők környezeti mintákat vesznek a vegyifegyver-támadás helyszínén, például a törmelékekből. Próbálnak a fegyver maradványaira rálelni, valamint biológiai mintákat vehetnek az áldozatokból. És ha vannak holttestek – és állítólag vannak – akkor a boncolás során ugyancsak mintákat nyernek – sorolja a szakértők dolgát a szervezet egyik tanácsadója, a vegyifegyver-szakértő, Dr. Ralf Trapp.

A szír kormány cáfolja, hogy köze lenne a vegyi támadáshoz. Fő szövetségese, Oroszország szerint nem is történt vegyi-fegyveres támadás.

– Elveszítjük bizalmunk utolsó foszlányait is nyugati barátainkban, akik nagyon furcsa logika alapján működnek – nyilatkozta Szergej Lavrov.

Náluk a büntetés a bizonyíték. Először légicsapást mérnek a szíriai Dumára, majd várják a helyszínre küldött Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértői vizsgálatának eredményét – fogalmazott egy interjúban az orosz külügyminiszter.

Hozzátette az „abszolút hamisított ürügy alapján” mért amerikai-brit-francia légicsapás megsértette az ENSZ Alapokmányát.

Egy kedd esti, orosz bejelentés szerint orosz katonák az iszlamistá vegyi laboratóriumára és vegyianyag-raktárára bukkantak Dumában.

Orientalista.hu – Euronews nyomán

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com