Cadmus fordítás Cadmus

Már csak napjai vannak az Iszlám Államnak Rakkában

2017. 07. 04.

Az amerikaiak támogatását élvező önmagát „Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF)” hívó kurdokból és arab fegyveresekből álló erők behatoltak Rakka óvárosába, azt követően, hogy szétlőtték az óvárost körülvevő fal két kisebb szakaszát – tájékoztattak közleményükben szerdán az amerikaiak vezette koalíciós erők.

A közlemény úgy fogalmaz, hogy két, egyenként 25 méteres falszakaszt vettek célba, és ezzel megkímélhetik a 2500 méter hosszú fal többi részét a pusztulástól.

Az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 2014-ben foglalta el Rakkát, amely azóta a Nyugat ellen irányuló támadások műveleti központja, a terrorszervezet fellegvára volt. Az SDF június 6-án kezdte meg a hadműveletet Rakka visszafoglalására. A kurd-arab ernyőszervezetet amerikai különleges egységek és a koalíció harci repülőgépei támogatják. Eddig több rakkai kerületből sikerült kifüstölniük az ISIS terroristákat, s már csak idő kérdése a legkomolyabb terrorszervezet veresége Rakkában.

Az ostrom előtt mintegy 300 ezren éltek Rakkában, köztük 80 ezer menekült az ország különböző térségeiből. Az SDF offenzívája elől tízezrek menekültek az iszlamisták szíriai “fővárosából”, amivel 160 ezerre csökkent a lakosok száma.

Az ENSZ becslése szerint mintegy százezer civil rekedhetett az ostromlott városban.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑