Cadmus fordítás Cadmus

Már Szíriában is támadják a dánok az Iszlám Államot

2016. 08. 06.

A dán légierő először mért légicsapásokat Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) állásaira, kiterjesztve az arab ország egy részét ellenőrzése alatt tartó dzsihadista szervezet elleni hadműveleteit – közölte be pénteken a NATO-tagállam hadserege.

Az első bombázásokat még a múlt héten hajtották végre. Dánia négy F–16-os harci repülővel mér légicsapásokat többek között Rakkára, a dzsihadisták szíriai fellegvárára, valamint az Iszlám Állam fegyverraktáraira és harcosaira.

Dánia a Washington vezette terrorellenes koalíció tagjaként eddig a Szíriával szomszédos Irakban vette ki a részét az Iszlám Állam elleni harcból hét F–16 repülőgéppel. Az egységet felhatalmazták arra, hogy mindkét országban bevetéseket hajtson végre.

Míg Irakban a szövetség a kormányt támogatja, addig  Szíriában ennél jóval bonyolultabb a helyzet. A Nyugat ott ugyanis főként a fegyveres csoportokat segíti, míg a Szíriai Arab Hadsereg és a legitim kormány Moszkvától kap segítséget. Orosz harci repülőgépek a külföldről támogatott iszlamista csoportokat bombázzák, így az Iszlám Államot is, de alig van egyeztetés az Egyesült Államok irányította koalíció és az orosz egységek között.

Orientalista.hu 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑